a sztori

Sziasztok!

Adrienn vagyok az Ecogönc oldal megálmodója. Szeretném megosztani veletek, hogy milyen célból hoztam létre ezt az oldalt és mik a vállalkozásom alapelvei, illetve hogyan fogunk együtt egy jó célt támogatni.

Hogyan jött az ötlet?

Egy ideje már foglalkoztatott a gondolat, hogy saját vállalkozásba kezdjek, viszont időbe telt míg rájöttem mivel is tudnék szívből foglalkozni. 

Fő szempontnak tartottam, hogy ebben az elképzelésben jelen legyen egy támogató, segítő szándékú lehetőség is, hiszen erre mindig is szükség volt és a lesz  is a későbbiekben.

Mivel egyre nagyobb problémát jelent a világon a műanyagszennyezés, így arra gondoltam, hogy ezzel a márkával egyúttal felhívom a figyelmet a környezetvédelem fontosságára is és bár közvetett módon, de Nektek is lehetőségetek lesz a segítségnyújtásra.

tisztítsuk meg együtt az óceánokat

Nem csak a táskák anyagválasztásakor szerettem volna törekedni a minőségi és egyben környezetbarát anyagokra, hanem a csomagolóanyag választás során is. Ez utóbbi 100%-ban komposztálható, tehát  ipari körülmények között 60, lakossági körülmények között pedig 120 napon belül le fog bomlani.

Mivel a műanyagszennyezés az 1950-es évek óta folyamatosan növekszik és egyre nagyobb problémákat okoz, ezért úgy döntöttem, hogy vállalkozásommal olyan szervezet számára szerenék támogatást nyújtani, akik azon munkálkodnak, hogy megtisztítsák óceánjainkat a műanyag hulladéktól, illetve az ezt végző munkások számára megélhetést biztosítson. A Plastic Bank nevű oldal pontosan ezzel foglalkozik és az ő rendszerük biztosítja számunkra a támogatás megfelelő helyre és személyeknek való elhelyezését. 

Minden vásárlásodból 5%-ot ide juttatok és célom, hogy hivatalos partnerré váljak.  Minden vásárlás után egy kitűzőt kapsz ajándékba, ami emlékeztetni fog arra, hogy jót cselekedtél. Egy hátizsák megvásárlásával általad legaláb 5 kg műanyagszemét már eltávolításra kerül az óceánból, ami nagyjából 250 db műanyagpalackot jelent.

0 kg
Műanyaghulladékot távolítottunk el az óceánokból veletek közösen és a Plastic Bank jóvoltából!

Légy kreatív!

A termékek személyre szabhatóak, egy  általatok kiválasztott minta szerint. A mintákat a kosárba helyezés előtt választhatjátok ki a testreszabás opcióval! p kedvenc aranyköpéseiteket! (bármi lehet ;)) Jó alkotást, nézelődést!

Környezetbarát csomagolás!

Igyekeztem olyan csomagoló anyagot találni Nektek, amivel nem kell aggódnotok amiatt, hogy mi lesz a sorsa a szemétbe kerülés után, ugyanis garantáltan le fog bomlani, így legalább ezzel nem szennyezzük a környezetünket. A csomagoló anyagok tárolása száraz, fénytől védett helyen történik, így nem kell attól tartanod hogy mire megérkezik hozzád a csomag az már éppen bomlás alatt lesz!:D 

De mégis milyen anyagokból áll?

PBAT biopolimerből és PLA-ból, ami egy biológiai úton lebomló, hőre könnyen lágyuló műanyag, amit növényekből állítanak elő. Lebomlásuk során nem hagynak káros maradványokat maguk mögött és hihetetlen alacsony hatású energiaforrásnak számítnak.

Otthoni komposztálás során 120 nap után, ipari körülmények között pedig 60 nap alatt bomlik le.